Hiroaki tábor Pécsett

Részletek

Készült: 2012. január 26. csütörtök, 13:00

Ha augusztus, akkor edzőtábor. És meleg. Idén sem volt hiány mindezekben: sem augusztusban, sem edzőtáborban, és a legkevésbé melegben. Így is van jól, hiszen ezt várjuk egész évben: a Nagy Nyári Tábort, néhány nap kikapcsolást, nyújtózást (a teremben: nyújtást), szokott és szokatlan technikákat (ja igen, Zoli a hentelést is), aztán néha az aktuális vizsgát, és mindig a jó társaságot. A tábort hirdető plakát ráadásul sokat sejtetett a szőlővel, borospohárral és a fröccsenő hab-effektussal is...

Akik semmit sem bíztak a véletlenre, már előző nap megérkeztek a szállásra, egy patinás, a Volga szálló hangulatos világát idéző komplexumba, amelynek minden homlokzatát függőlegesen egymás mellé állított, beton virágtartókra emlékeztető elemek zord geometriája határozta meg. Ez a szertelen építészeti ötlet sajnos átterjedt a közeli tornacsarnokra is, később részletezendő drasztikus következményekkel. A korán érkezőket viszont ezért, és a szobákhoz kapott hatalmas, zsebretehetetlen fakulcstartóért bőségesen kárpótolta a szálló mögötti visszhangos terecskén duruzsoló szökőkút, amely a legkorszerűbb plázaelvárásoknak megfelelően (lsd. Mammut, West End) teljesen váratlanul, változó intenzitással lőtte a magasba a pajkos vízoszlopokat reggel 5. 30-tól éjjel 1-ig, kijelölve ezzel az alvással eltölthető órák/percek számát.

Barbara és Szilárd azaz előőrsünk e körülményeket a tőlük megszokott praktikus dolgokkal igyekeztek komfortosabbá tenni, így sorra kerültek elő a poggyászból olyan tárgyak, mint pipa, sőt, egy szódakészítő gép is. Csütörtök délelőtt aztán mindenki megérkezett a Kyojun dojóból, kivéve, akik hét végére ígérték magukat. Az edzés aznap csak délben kezdődött, és ez bőven elég volt az időjárásnak, hogy alaposan elromoljon. Kb. 11. 30-kor ugyanis megnyíltak az ég csatornái és olyan özönvíz zúdult a városra, hogy a szállás és a terem között mindenki a 200 méteres vízen futás rekordját döntögette. Az edzőteremben viszont mindenki elfeledhette ezeket a kis kellemetlenségeket. Már a csarnok homlokzati kiképzése is a kis, szétszórt üvegfelületekkel és a szokásos beton virágtartó-motívum burjánzásával nagy építészeti víziót sejtetett, odabent aztán az egész lenyűgözően szervesült a funkcióval: a nem nyithatóra tervezett világos üvegtetők remekül teljesítettek, azaz nem nyíltak, a 6 méter magasan lévő ablakokat viszont kézzel ki lehetett volna nyitni, sajnos azonban ilyen magas edzőtársunk nem akadt, még Zorán szép szál szerb ifjai között sem. Természetesen a légbefúvók sem működtek, de ez nem is volt baj, mert elhelyezkedésük alapján simán a falra fújták (volna) a friss levegőt, mint azt Áy Jani vaskos kifejezésekkel tűzdelt gépész-véleménye megállapította. Így hát maradt az egy szál kinyitott hátsó ajtó, amely légáramlást ugyan nem igen biztosított, de a trópusi esővel járó 80 %-os párát készségesen egyesítette a bent lévő mintegy 150 ember párolgásával.

Kobayashi szenszei edzései persze feledtették e szumátrai körülményeket azokkal, akik igazán tanulni akartak, hiszen érdekesen és alaposan építette fel mondandóját és a technikák gyakoroltatását. Ezúttal talán többször emelt ki egy-egy fontos elemet az alaptechnikák gyakorlásakor, sőt, el-elkalandozott kihonon túli területekre is, a csemegékre éhezők nagy örömére. Persze, mint mindig, a danos anyag is folyamatosan előkerült és a fegyveres gyakorlás sem maradt el. Oktatói szemmel nézve az is figyelemre méltó volt, hogy hogyan lehet a szélsőséges klimatikus viszonyok mellett is végig fenntartani a figyelmet, illetve épp ezért kímélni az edzésen résztvevőket a technikák megválasztásával, valamint a több pihenést és szellősebb elrendezést biztosító csoportos munkával. És persze szenszeit egyszer sem láttuk panaszkodni, lagymatagon dolgozni, ácsorogni, esetleg kiülni fél órákra, pedig biztos nagyon melege volt neki is.

A pécsi szervezők egyébként tényleg kitettek magukért, hiszen már a neten is a legtöbb információ beszerezhető volt a városról és a tábor színhelyeiről, ott helyben pedig kis kinyomtatott térképet is kaphatott mindenki ezekről. Esténként, edzések után be is tódult a Kyojun dojó a városba, mert rendesen pótolni kellett a napközben felhasznált energiát fatányéron érkező disznóságok és hatalmas steak-ek formájában de még a diszkrétebbek is fél asztalt elfoglaló pizzákkal erősítettek. Nagy elismerést vívott ki egyébként Szilárd evési kapacitása, Zsuzsi és Zoli korlátlan süteményfelvevő képessége, illetve különdíjra javaslom Áy Jani egyik ukéját, a kinézetre is nagyevő Sanyit, aki egy alkalommal két edzés között egy kiadós levessel való hangolás után extra adag csülköt küldött le a magyar gasztronómia nagyobb dicsőségére. Persze idén sem maradhattak el Gulyás szenszei tanítványai azaz a három grácia: Albert, Laci és Zsolt részéről az öblös kacagások, amelyek meg-megrengették a pécsi éjszakát, és összekoccintották a Staropramentől gyöngyöző korsókat az asztalon. Visszatérve a szállásra aztán néha olyan látványosságok is akadtak, mint egy komplett, beüzemelt vízipipakészlet, amely körül éjfél felé még összegyűlhettek az álmatlanságban szenvedők. Például azok, akik nem tudtak a boldog horkolásba merülőktől aludni utóbbiak, mint tudjuk, mindig előbb alszanak el.

A hét végén a vizsgázók már kissé fakóbb arccal mászkáltak a szállás folyosóin, de ez a feszültség természetes, már a vizsga része, át- és túl kell élni mindenkinek. Megérkezett Zsolt szenszei is, és már a kezdeti lendülettel át is rendezte az egész szobát, valamint vicceivel némi energiát töltött az addigra már inkább partra vetett halakként erre-arra heverő tanítványokba.

Maga a vasárnapi vizsga a rendkívüli meleg miatt idén talán kissé rövidebb ideig tartott, de ez semmit sem von le az eredmények értékéből: Zsuzsi és Barbara shodan! Áy Jani: nidan! Gulyás szenszei: yondan! Gratulálunk! Így tehát mindenki megkapta, amire vágyott, sőt, a vizsgán még Pötit is jól megdobálták

Pöti